Amikor rátaláltam a ReCity Magazinra, egy bensőséges, a környezetvédelem szerteágazó kérdéseit teljesen új látásmóddal megközelítő, rengeteg új dolgot tanító online magazint fedeztem fel. Aztán személyesen is megismertem Doró Vikit, a magazin megálmodóját és főszerkesztőjét, és már az is egyértelmű volt, honnan ez a különleges hangulat. Nem titok, hogy az elsők között írt a Zöld Matek oldal céljairól. Most pedig eljött az idő, hogy mi mutassuk be őt nektek. 😀
Mióta foglalkozol a környezetvédelemmel? Családi örökség vagy később kezdtél érdeklődni a zöld témák és a környezeti nevelés iránt?
Egy Budapest melletti, hegyekkel körülölelt zsákfaluban nőttem fel, ahol a nagypapámnak köszönhetően kisgyerekkoromtól kezdve megtapasztalhattam, milyen íze van a magunk termesztette zöldségeknek, gyümölcsöknek. Emellett azt is láthattam, hogy mennyi időt és munkát igényel a veteményes gondozása, vagy épp milyen károkat tud okozni egy jégeső.
A helyi általános iskolában volt kertészet és turisztika óránk is, és emlékszem, hogy egyszer biológiából a jobb jegyért a tóparton feleltem (megkaptam :)). 7. osztályban lehetett fakultációt választani és én már akkor is a környezetvédelem mellett döntöttem. Mivel gyerekként ebben a szemléletben nőttem fel, számomra ez volt a normális, ezért sokáig eszembe sem jutott, hogy a munkám is a környezetvédelemhez kapcsolódjon. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem kommunikáció és magyar szakokon, utóbbit kiegészítettem a tanár szakkal is.
Visszatekintve úgy látom, hogy burokban nőttem fel, és fogalmam sem volt arról, hogy a természet védelemre szorul. Most már tudom, hogy mekkorát tévedtem.
Az egyetem után rögös út vezetett az újságírásig?
A tanári hivatás mindig is vonzott, de úgy éreztem, a katedra előtt még kipróbálnám magam más területeken is. Így is tettem és egyből a mélyvizet választottam, az egyik legpörgősebb szakmába, a rendezvényszervezésbe kóstoltam bele. Szerencsém volt, mert a cég, amelynél elhelyezkedtem, épp akkor kezdett öko-bio rendezvényeket, vásárokat szervezni egy csodálatos helyszínen, a Velencei-tó partján. A cég üzemelteti a gárdonyi Sport Beach-et, ami Magyarország első öko szemléletű strandja és aminek “születésénél” én is jelen lehettem. Nagyon sokat tanultam az ott töltött 1,5 év alatt, de hamar rájöttem, hogy nem a rendezvényszervezés a nekem való szakma. Így hát amikor a Ma & Holnap fenntarthatósággal foglalkozó szakmai lapnál munkát ajánlottak, örömmel mondtam igen-t. Persze, itt már mélyebbre kellett merülnöm és a környezetiparral is meg kellett ismerkednem, de minél több előadást hallgattam végig a klímaváltozás várható hatásairól, annál jobban érdekelt a téma. Éreztem, hogy ez egy olyan terület, ahol van tennivaló, ahol hasznos és értékes munkát végezhetek. Ráadásul a tanári hivatásomat is megélhetem, hiszen ez is egy oktató munka: az emberek gondolkodásmódját megváltoztatni, környezettudatosságra nevelni őket nehéz, kihívásokkal teli, de nemes feladat! Igaz, a siker szinte alig mérhető, mert kevés a visszajelzés, de ahogy rám hatottak a cikkek és előadások, úgy hiszem, hogy talán én is képes vagyok segíteni azoknak, akik több és mélyebb ismeretre vágynak.
Ha valakit érdekel a környezetvédelem, szerinted hogyan és hol érdemes tanulni róla?
Szerintem nagyon fontos a neveltetés, hogy mi az, amit otthonról hozunk, illetve amit átadunk a gyerekeinknek. Szülőként, pedagógusként a saját környezettudatos életmódunkkal is példát kell mutatnunk. Ezalatt olyan egyszerű dolgokra gondolok, mint a szelektív hulladékgyűjtés, a víztakarékosság vagy épp fűszernövények nevelése az ablakban. A gyerekek szivacs módra szívják magukba az információt, az ő érzékenyítésük ezért nagyon fontos a jövőnk szempontjából.
Ha felnőttként szeretnénk elmélyedni a témában, kíváncsiak vagyunk az emberi tevékenységek káros hatásaira és a lehetséges megoldásokra, akkor javaslom a Humánökológia tanfolyam elvégzését, amit Takács-Sánta András ökológus tart. Ez egy 10 hónapos képzés (heti 1 x 2 óra), amire bárki jelentkezhet. Magam is elvégeztem, és rendkívül sokat adott tudásban és az ok-okozati összefüggések megértésében is.
Számos fantasztikus könyv szól a fenntarthatóság különböző részterületeiről (hulladék, túlfogyasztás, klímaváltozás mezőgazdaságra gyakorolt hatásai, teremtésvédelem stb.), ezeknek egy része már magyarul is elérhető.
Emellett egyre több a nem szakmai szereplőknek szóló előadás, workshop, amit tudatosan az esti órákra szerveznek, hogy a “laikusok” is részt vehessenek rajtuk.
Honnan jött a ReCity Magazin ötlete és milyen volt az út a megvalósításig?
Miután 2013 tavaszán megszűnt a Ma & Holnap magazin, nekem is át kellett gondolnom, merre folytatom az utam. Abban biztos voltam, hogy fenntarthatósággal szeretnék foglalkozni a jövőben is, a kérdés csak az volt, hogy hol. Aztán sok-sok baráti beszélgetést követően, ahol rendre nekem szegezték a kérdést, hogy “De Viki, miért nem csinálod meg a saját lapodat?” rájöttem, hogy ennél jobb alkalmam nem lesz erre. Ehhez viszont ki kellett lépnem a komfortzónámból. 🙂 Kapóra jött, hogy épp ekkor hirdette meg a Seed Alapítvány a nők vállalkozóvá válását támogató Dobbantó képzését, amire beadtam a vállalkozási ötletemet. Bekerültem a programba, és a képzésen tanultak sokat segítettek abban, hogy magabiztosabb legyek. Végül, de nem utolsósorban a ReCity Magazin megalapításához az is elengedhetetlen volt, hogy a férjem az első perctől kezdve mindenben támogatott, bátorított, a céget is együtt alapítottuk.
Miért pont az „élhető város” került a középpontba?
Városlakóként úgy érzem ebben tudunk hitelesek lenni. A szerzők többsége és én is Budapesten élünk, ismerjük a várost, szeretjük, de látjuk a hiányosságait is. A fenntarthatóság egy cél, amihez hosszú út vezet. Ezen pedig apró lépésekkel, a szokásaink megváltoztatásával lehet előrébb jutni. A város nagy előnye, hogy az emberek közel vannak egymáshoz, aki nyitott, az hamar megtalálhatja a hasonló gondolkodású társait, akikkel közösséget alkothat. Mi úgy látjuk, hogy Budapesten és más hazai városokban is kiválóan működnek ezek a civil, alulról építkező kezdeményezések, amelyek azért fognak össze, mert szeretik a települést, ahol élnek, és készek érte aktívan tenni is. Egyáltalán nem mindegy, hogy ahol élünk, dolgozunk és neveljük a gyermekeinket, az csak egy lakóhely, vagy az otthonunk, amihez érzelmileg is kötődünk. Mi elsősorban az ő munkájukat kívánjuk bemutatni, követendő példaként állítva őket más települések elé is. Külön öröm, amikor azt látjuk, hogy cégek és civilek működnek együtt egy közös cél érdekében. Szerencsére, ezekből is egyre több van.
Milyenek a tapasztalataid a magazin elindítása óta, érdekli az embereket a fenntarthatóság?
Egyértelmű igen a válasz. Az emberek egyre többet tudnak a klímaváltozásról, mélyülnek az ismereteik, egyre inkább átlátják a folyamatokat és érzik, hogy ők maguk is felelősek. Ez nyomasztó, de egyúttal felemelő érzés is, tudni, hogy van beleszólásuk, hogy igenis, ők is tehetnek azért, hogy a jövő ne legyen annyira sötét, mint amilyennek a klímaforgatókönyvek jósolják. Van, aki csak a saját háztartásában vezet be apró változtatásokat (pl. nem fogad el műanyagszatyrot vásárláskor), van, aki egy-egy petíció aláírásával, és van, aki civil szervezet önkénteseként veszi ki a részét ebből a munkából.
[easingslider id=”4258″]
Szerinted milyen csatornákon, milyen eszközökkel lehet eredményesen átadni a fenntarthatóság szemléletét?
Nagyon nehéz az embereket rávenni arra, hogy felálljanak a kényelmes karosszékből és aktív részesei legyenek a változásnak. Viszont akik benne vannak, azok sokszor a bőség zavarától “szenvednek”. Egyértelműen a személyes megtapasztalás élményében és a közösség erejében hiszek.
Ezért is tartom hasznosnak a nyílt napokat, amikor például hulladékkezeléssel foglalkozó cégek munkájába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Hiszen onnantól, hogy kidobják a hulladékot a szelektív gyűjtőedényzetbe, nem tudják mi történik vele. Ezért is tarthatja magát ennyi éve az “összeöntés” legendája. Aki ellátogat egy ilyen programra, látni fogja, hogy szó sincs ilyesmiről.
A ReCity Magazin mellett sok szakmai és civil kezdeményezés részese vagy. Mesélnél a kedvenceidről?
1 éve indult el az InGreen Magazin, amelynek szintén a főszerkesztője vagyok. Ez a negyedévente megjelenő kiadvány, ami a környezetipar és környezetkultúra aktuális kérdéseivel foglalkozik, nyomtatott és digitális formában is elérhető. Emellett tagja vagyok a Fiatal Környezetvédők Szakmai Egyesületének, ami többek között tanácsadással, képzéssel foglalkozik. Önkéntesként több szervezet munkájában is részt veszek. Legrégebbi közülük a Felelős Gasztrohős, amely a vendéglátóhelyek “zöldítését” tűzte zászlaljára. Nagy büszkeségünk, hogy ma már országszerte több mint 30 étterem tartozik a minősített Fenntartható Vendéglátóhelyek hálózatába. Emellett a Felső-Tisza megtisztítására vállalkozó önkéntes akciónak, a PET Kupának is lelkes aktivistája vagyok. Tavaly még “csak” a helyszínen gyűjtöttem társaimmal együtt a szemetet, idén viszont már az előkészületekből is kiveszem a részem. Végül, de nem utolsósorban az ELTE Együtt a Környezettudatos Szemléletért programban is segédkezem, elsősorban a kommunikáció és pr területén.
Szerinted merre induljon, aki már érdeklődik a környezetvédelem iránt, de még nem tudja, ő maga mit tehetne érte?
Az első lépés az, hogy tudatosítsa magában: nem kell mindent egyszerre megtenni! A környezettudatos életmódra való átállás egy folyamat, ami során a szokásainkat kell átalakítanunk. Ez egyáltalán nem könnyű! Ezért én azt javaslom, hogy mindenki gondolja át, mi az, amit a legkisebb energiabefektetéssel meg tud tenni. Az emberek többségénél ez a szelektív hulladékgyűjtés. Ha ez már megy, akkor oda lehet figyelni a mosogatásnál, fürdésnél elpazarolt vízmennyiség csökkentésére. Vagy figyelhetünk arra, hogy tudatosan vásároljunk, ne vegyünk meg felesleges, rövid élettartamú termékeket és mindig legyen nálunk textilszatyor. Ha van rá lehetőségünk komposztáljunk, vagy ültessünk zöldségeket (akár balkonra is érdemes). A közlekedés szintén egy sarkalatos pont. A belvárosba nem éri meg autóval menni, mert szinte lehetetlen parkolni. Válasszuk a tömegközlekedést vagy a kerékpárt. Nekem például ezt volt nehéz “elengednem”. Úgy gondoltam, ha környezetvédelemmel foglalkozom, kutya kötelességem kerékpárral közlekedni. Igen ám, de félek a városban tekerni. Ma már felvállalom: én a buszos lány vagyok! 🙂
Második lépésként pedig nézzünk szét magunk körül, van-e az érdeklődésünknek megfelelő civil szerveződés (pl. helyi kerékpáros szervezet, közösségi kert) a környezetünkben és csatlakozzunk hozzájuk. Ha nincs, keressünk ilyen csoportokat a közösségi médiában! Fontos, hogy társakra találjunk, hogy érezzük nem vagyunk egyedül. Sőt, egyre többen vagyunk.
Az egyre növekvő városi lakosságról szól a 4. osztályosok legújabb feladatlapja. Kattints a képre és töltsd le nyomtatható méretben!