2016-ban itt a blogon bemutattuk az Iskolakertekért Alapítvány munkáját. Az alapítvány munkatársai azóta is folyamatosan dolgoznak azon, hogy hazánkban egyre több iskolában és óvodában legyen lehetősége a gyerekeknek a gyakorlatban megtapasztalni a kertészkedés örömét.

Idén februárban folytatódik az ORSZÁGOS ISKOLAKERT-FEJLESZTÉSI PROGRAM Iskolakerti Alapozó Alprogramja az aktuális III. ütemmel. A tervek szerint idén 45 óvodakertet és 45 iskolakertet indítanak útjára, illetve 5 óvodai és 5 iskolai mentorkert fejlesztésével bővítik az I. ütemben elindított megyei mentorkertek országos hálózatát. A programnak az Agrárminisztérium a fő finanszírozója, a Kék Bolygó Alapítvány és a Magyar Biokultúra Szövetség is támogatja a tervek megvalósulását.

Kíváncsi vagy, mi mindennel támogatja az alapítvány egy új kert elindítását?

  • Eszközcsomag: a programba bekerülő intézmények kertészeti eszköz-, valamint vetőmagcsomagot kapnak.
  • Képzés:  az intézmény egy delegáltja ingyenes 30 órás, akkreditált „Iskolakerti alapozó” vagy „Óvodakerti alapozó”
    pedagógus-továbbképzésben részesül.
  • Pedagógiai mentorálás: gyakorlott kertvezető segít a kert
    kialakításában és a hozzá kötődő pedagógiai tevékenységek szervezésében.

Kattints az alábbi képekre, és már olvashatod is a jelentkezés részletes feltételeit:

Szívesen indítanál saját intézményetekben egy új kertet?

Akkor igyekezz, mert a jelentkezések sorrendjében bírálják el a pályázatokat!

Már elindult az első jelentkezési szakasz, ami 2020. február 10. 08.00 órától – február 23. 24.00 óráig tart.

Jelentős túljelentkezés esetén a pályázat lezárulhat az első jelentkezési szakasz után.

A második jelentkezési szakasz: 2020. február 24. 00.00 órától – február 29. 24.00 óráig tart.

A pályázatról minden információt megtalálsz az Iskolakertekért Alapítvány honlapján.

Kertészkedés a témája az alábbi 6. osztályos új feladatlapnak is. Kattinst a képre és nyomtasd ki a PDFet:

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!