Műanyag hulladékkal vannak tele óceánjaink. Becslések szerint a világon gyártott műanyag 33%-át egyszer használjuk és ezután rögtön hulladék lesz belőle. A műanyag 85%-át nem hasznosítjuk újra. Ennek a hulladéknak jelentős része a tengerekbe áramlik és a tengeráramlatok hatalmas szigetekké gyűjtik össze.
Valójában nem igazi szigeteket alkotnak ezek a szeméthalmok. A műanyag az UV sugárzás hatására a vízben könnyen felbomlik és apró, a vízben lebegő hulladékdarabként szennyezik az óceánokat. Sajnos ez a felszínen és a víz alatt lebegő vastag hulladéktömeg műholdfelvételről vagy a közli hajókról sem látható. Így ma még a szemétszigetek valódi méretét is csak vizsgálják a kutatók.
Ezeket az apró, akár 5 mm-es műanyag szemcséket jóval nehezebb kiszűrni a vizeinkből, mint a nagyobb hulladék-darabokat.
A tengeren úszó hulladék veszélyt jelent a tenger élővilágára. A nagyobb darabokba az állatok belegabalyodnak. Az apróbb részecskéket a tengeri madarak, halak és más tengeri élőlények lenyelik. Ezek a lenyelt darabkák egyrészt fizikai sérülést okoznak, másrészt mérgező anyagok szabadulnak fel az emésztés során. A tengeri élőlények fogyasztásával pedig az emberekre is veszélyt jelent a felszabaduló káros anyag.
Az első ismert szemétsziget a Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget, azonban a jelenség már minden óceáni medencében megtalálható. Kiterjedése a becslések szerint több millió négyzetkilométer lehet. A lebegő hulladék 10 méter vastagságú úszó tömeget jelent.
Míg a környezetvédők a további szennyezés megakadályozásán dolgoznak, a kutatók legfontosabb feladata a szemétszigetek feltérképezése és egy olyan technológia kifejlesztése, amellyel az apró szennyeződés kiszűrhető az óceánból, miközben az apró tengeri élőlények nem esnek áldozatul a folyamatban. Egy lehetséges megoldásról számol be ez a CIKK.
A bejegyzéshez kapcsolódó feladatlap 7. osztályosoknak készült:
