Friss hírek

Szerinted melyik faj legyen az év hala 2018-ban?

A Magyar Haltani Társaság évről évre meghirdeti AZ ÉV HALA választást. Minden évben három olyan halfaj közül választhat az érdeklődő közönség, melyek őshonosak vizeinkben. Idén van közöttük védett és fogható faj is.

A szavazatokat 2017. december 31-ig várják ezen az oldalon.

Ismerd meg az idei jelölteket!

1. Balin (Leuciscus aspius)

A balin az általában békés fajokat magába foglaló pontyfélék családjába tartozik, mégis ragadozó faj. Teste megnyúlt, mérsékelten magas, oldalról lapított. Látása igen jó, érzékszervei fejlettek. Pikkelyei aprók, az alsó úszók gyakran már a fiataloknál is rózsaszínűek, az idősebbeknél pedig kifejezetten vörhenyesek. Nagy növésű hal, jól fejlett példányainak hossza 50-60 cm, de kivételesen az egy métert is elérheti. Az abszolút magyar horgászrekord: 10,54 kg (1991). A balin rendkívül érzékeny a szennyeződésekre és a környezetében bekövetkező változásokra, ennek ellenére szinte egész Európában megtalálható, hazánk területén őshonosnak tekintjük. Elsősorban a nagyobb folyóvizek lakója, ahol a márnazónától egészen a torkolatig megtalálható. Magányosan vagy néhány fős csapatokban keresi táplálékát, amely az első időkben planktonszervezetekből és apró gerinctelen állatokból áll, majd áttér a halfogyasztásra. Nyíltvízi ragadozó lévén legfontosabb zsákmánya az ugyanott csapatosan élő küsz. A sporthorgászok körében népszerű, mert mohón veti magát a zsákmányra, ugyanakkor tanulékony faj, így horgászata a forgalmasabb horgászvizekben nem egyszerű.

2. Domolykó (Squalius cephalus)

A domolykó megnyúlt, hengeres testű hal, a pontyfélék családjának Európa-szerte az egyik legelterjedtebb halfaja. Elsősorban a hegy-, és dombvidéki vízfolyások lakója, de megél kisebb-nagyobb folyóink lassabb, alföldi szakaszain is. Tömegességét a sodrottabb, oxigénben dúsabb vizekben jól jelzi, hogy a Kárpát-medencei középhegységi és dombvidéki kisvíz-folyásainak felsőbb szakaszát domolykózónának nevezzük. Tápláléka rendkívül változatos, fiatalabb korban elsősorban parányi planktonszervezetekkel, később növényi anyagokkal, gerinctelen állatokkal, sőt időnként halakkal, békákkal és kisemlősökkel is táplálkozik. Kiváló sporthal, a sporthorgászok egyik legkedveltebb zsákmánya A magyar horgászrekord: 6,25 kg (1987). Állományait elsősorban az élőhelyeinek átalakulása, például vizeink duzzasztása veszélyeztetheti.

3. Kövicsík (Barbatula barbatula)

A kövicsík kis termetű, erősen megnyúlt, hengeres testű halfaj, testhossza legfeljebb 10-15 cm. Nagyobb folyókban a pisztrángzónától a paduczóna aljáig fordul elő, lejjebb már csak igen ritkán. Középhegységi és dombvidéki patakjainkban, melyek többnyire a domolykózónába sorolhatók, általánosan elterjedt és gyakori faj. Vegyes táplálékon él, egyaránt fogyaszt apró fenéklakó állatokat, különböző növényi részeket és szerves törmeléket is. A pisztráng- és pérzónában az értékes ragadozók fontos tápláléka, ezért ott gazdaságilag is jelentősége van. A magyarországi patakok nem igazi pisztrángos vizek, a csúcsragadozó többnyire hiányzik belőlük, így a kövicsík haltáplálékként nem jelentős. Őshonos védett halunk, amely csaknem egész Európában, valamint Szibériában él. Eszmei értéke egyedenként 10.000 Ft. Hazánkban még gyakori, védettsége az állomány megóvását szolgálja.

Forrás: http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php

Neked van már kedvenced? Akkor szavazz rá ezen az oldalon!

Legújabb, halas matek feladatlapunk 2. osztályosoknak készült. Kattints a képre és nyomtasd ki!

Zold_matek_feladatlapok_2osztaly27

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, iratkozz fel a jobb oldali sávban található űrlapon.
Feliratkozás után a megoldásokon felül minden korosztály számára további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is hozzáférhetőek!
(Visited 63 times, 1 visits today)

Hozzászólás küldése

A megadott e-mail cím nem jelenik meg.


*