A Föld Órája: 2015 március 28. 20:30 – 21:30
Minden év márciusának utolsó szombatján kerül megrendezésre ez a nemzetközi esemény, mely 2007-ben Ausztráliából indult és 2015-ben már kilencedik alkalommal figyelmeztet a túlzott energiafogyasztásra.

Ez a világméretű önkéntes kezdeményezés megpróbálja felhívni az emberek figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében a szervezők arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy legalább ebben az egy órában világszerte kapcsolják le a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket.

2007 óta a világ legtöbb nagyvárosában lekapcsolják a díszvilágítás. 2014-ben már a Föld Órája 2,3 milliárd embert mozgósító önkéntes mozgalommá vált. 162 ország több mint 7000 városa csatlakozott a globális kezdeményezéshez. Ez bizonyítja, hogy az embereket foglalkoztatja bolygónk egészsége és hajlandóak tenni is érte.

A Föld Órája akció jelképe az esemény 60 percét szimbolizálja. Idén egy + jellel egészült ki a hagyományos logó. Ezzel szeretnének mindenkit arra biztatni, hogy a Föld Órája letelte után, az év többi napján is gondoljunk a környezetünkre!

A WWF által koordinált hazai eseményekről és résztvevőkről a Föld Órája honlap tájékoztat.

A 2. osztályosok új feladatlapja itt érhető el:

Zold_matek_feladatok_2osztaly8

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!