Idén februárban jelentette be a párizsi Eiffel tornyot üzemeltető SETE vállalat, hogy a toronyra két szélkereket szereltek fel a második szint felett, kb. 120 méteres magasságban. Ez a környezettudatos lépés egy újabb azok közül, melyek a torony öko-lábnyomának csökkentését szolgálják. Párizs környezetbarát város programjával elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ezt bizonyítják a város jelképének számító Eiffel torony felújítási, modernizálási terveinek korábbi lépései: a díszkivilágítás egészét LED-es lámpákra cserélték, esővíz-gyüjtőt szereltek fel és napelemekkel biztosítják a melegvíz ellátás felét.

A két szélkereket egy new york-i cég (UGE) tervezte és valósította meg. Mivel a torony közelében nem használhattak darut és más hagyományos emelő szerkezeteket, kötelekkel és csörlőkkel oldották meg a beüzemelést. A két kerék formájában illeszkedik a torony vasszerkezetéhez. Évi 10.000 kWh energia termelését várják a szélkerekektől, amivel az első szint energiaellátását tudják fedezni. Bár ez csak töredéke a torony teljes energiaszükségletének, de egy fontos lépés a fenntartható üzemeltetés útján. A projektet megvalósító cég vezetője így fogalmazott: „Amikor a világ összes tájáról ide érkező látogatók látják a szélkerekeket, egy lépéssel közelebb kerülünk egy tiszta, megbízható és megújítható energiával működő világhoz.” (Forrás: http://www.cbsnews.com)

Az Eiffel toronyról 3. osztályosoknak készült matek feladatlap:

Szélkerék forog Párizs jelképén

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!