öbb írásban is hivatkoztunk már arra, milyen fontos szerepet játszanak a hazai zöld óvodák és ökoiskolák a gyermekek környezeti nevelésében. Ha eddig még nem volt alkalmad megismerni egy zöld óvoda gyakorlatát, most megmutatjuk, mi mindent takar ez a cím. A Kispesti Bóbita Óvodában (korábban Kispesti Zöld Sziget Óvoda) már évtizedek óta a környezettudatosság, a természet és egészségünk védelme áll a mindennapok középpontjában. A gyakorlat kialakításában nagy szerepe volt Hegedűs Anikónak, aki óvónőként és a környezeti (majd Zöld Óvoda) munkaközösség vezetőjeként fontos eredményeket ért el a környezeti nevelés területnén.

Hogyan és mikor indult a zöld óvoda program az oviban?

Intézményünkben régi hagyományai vannak  a környezet- és természetvédelmi nevelésnek. A 80-as évek közepétől hárman jártunk 3 éven keresztül ilyen tanfolyamra. Ennek folyománya lett több publikáció, majd 1989-ben megjelent egy füzet: Környezeti nevelés az óvodában címmel. Ezután több fejlesztő projektben is részt vettünk. Adott volt a lehetőség, amikor az első Zöld Óvoda pályázat kiírásra került, mert a program nagy részét akkor már mi megvalósítottuk és az évek során folyamatosan fejlesztettük. 2006-ban, 2009-ben és 2012-ben elnyertük a Zöld Óvoda címet, majd 2013-ban az Örökös Zöld Óvoda címet is.

Hova fejlődött az évek alatt az óvodai gyakorlat?

Intézményünk egész éves programja az alábbi fő területekre támaszkodik: zöld ünnepek, élménypedagógia, folyamatos tevékenységek, továbbképzések, eszközfejlesztés, szülők bevonása, pályázatok, civil szervezetekkel való kapcsolat és az elért eredmények multiplikálása.

Haladjunk akkor sorban! Hogyan ünnepelitek a zöld ünnepeket?

Az Állatok Napját például állatbemutatóval és terepi kirándulásokkal, a Kézmosás Világnapján a mentálhigiéniás szokásokat gyakoroljuk. Ehhez kapcsolódóan a 3 napos Egészségnapok rendezvény keretében saláta vagy gyümölcssaláta készítés folyik a csoportokban és sportnapot is tartunk. December 20-án Madárkarácsonyt tartunk, amikor minden csoport készít valamilyen madáreleséget vagy madárkalácsot, amiket a saját teraszon lévő fenyőfákra helyeznek el. A Víz Világnapján vizes játékokkal ismerjük meg a víz tulajdonságait. A Madarak és Fák Napját megfigyelésekkel, sétával és kirándulással töltjük, a nagycsoportosok pedig Madarászovi foglalkozáson vesznek részt az MME munkatársával. A Föld Napján az „Egy gyerek – egy virágpalánta” program keretében minden óvodás virágot ültet a kertben és a szülők bevonásával szépül a kert.

Mit takar az „élménypedagógia” kifejezés?

A nevelés központjában a megfigyelések, kísérletek, séták, szenzitív játékok és kirándulások állnak. Év végén a szülőkkel együtt is kirándulunk, most a Seholszigeten voltunk, Nőtincsen a Börzsönyben.
Az MME által kiírt kritériumoknak megfelelően Madárbarát kertet alakítottunk ki. Madárodukat is telepítettünk udvarunk fáira. Etetjük a madarakat a teraszokon, így a csoportszobákból jól megfigyelhetőek a madarak. Minden teraszon van madárfürdető és itató. Nagyon nagy élmény figyelni ahogy a széncinke fürdik a vízben, és egy kis tollgombóc lesz.
Virágoskertet gondozunk mind a 6 csoportban és van két tankertünk is, ahol ribiszke, málna és eper érik. Ezzel a gyerekek nyomon tudják követni a növények fejlődését, a gyümölcs érését, szüretelést, fogyasztást. Be tudjuk mutatni a biodiverzitást. Rájönnek a sokféleségre. Van gyógynövénykertünk, ahol levendulát, citromfűt és borsmentát nevelünk. A gyerekek számra jól felismerhető az illatuk.
2015-ben alapítványi pályázat, kerületi egészségügyi pályázat és saját forrás segítségével alakítottunk ki az épületben Sószobát, melyet folyamatosan használunk.

 

Más-e és ha igen, akkor mennyiben az ide járó gyerekek egy napja egy „sima” ovihoz képest?

Odafigyelünk a vízgyűjtésre: minden  csoportban ebéd után összegyűjtjük a maradék vizet, az erre kijelölt kis vödörben. Ez minden nap más gyerek feladata. Ezzel locsoljuk a virágokat és feltöltjük a madarak itatóját. Szelektív hulladékgyűjtés van a csoportokban, minden csoportban 3 kuka van: kettő logóval ellátott: papírcsónak és mosolygó pillepalack. Már kiscsoporttól kezdve gyakoroljuk, mit hova kell dobni. Dobozgyűjtési akciókban is részt vettünk. Komposztáljuk a leveleket, és külön zárt komposztálóban a gyümölcs és zöldséghéjat, mindig a gyerekek dobják be, ha kimentünk az udvarra. Ez a kerületi Házi Komposztálási Programban való részvétel eredménye, az eszközöket is onnan kaptuk. Van papírgyűjtő konténer az udvarunkon és korábban 3 éven keresztül a szülők bevonásával gyűjtöttünk az elektromos hulladékot is, de ezt már a jogszabály nem engedi.

Mi a legújabb program az oviban?

A 2015/2016. nevelési évben vezettük be az Ovizsaru programot a nagycsoportosoknak, én vettem részt a BRFK továbbképzésén. Minden csoport megkapta a tematikát, a hozzákapcsolódó munkalapokat és a bábokat: Rosszcsont Ricsit és Rendőr Robit. Ezzel a programmal az a cél, hogy növeljük a gyerekek biztonságérzetét, a tanult ismeretek beépüljenek, rendelkezzenek alap kompetenciákkal a biztonságuk érdekében. A kezdő foglalkozáson ott voltak a BRFK szakemberei a gyerekekkel. A kerületi rendőr referens pedig az utolsó záró foglalkozáson nyújtott ismereteket a nagyoknak. Az óvoda körül voltunk, megbeszéltük és gyakoroltuk a biztonságos közlekedés szabályait. Minden nagycsoportos ajándékcsomagot kapott, mely a közlekedéssel kapcsolatos. Ez a program 6 foglalkozásból áll, melyet elosztunk a tanévre.

Mennyi plusz munkát igényelnek tőletek, óvónőktől a zöld tevékenységek?

Fontos a folyamatos fejlődés és továbbképzés. Néhány jelentős program, aminek résztvevői vagyunk: Water Education for Teachers (WET) program, Élménypedagógia, Úton a Zöld Óvoda felé, Fejlesztőpedagógiai szakvizsga és a korábban említett Ovizsaru továbbképzés. Házi munkaközösségeink évente előre készítik el a két féléves projekt terveket.

Mindehhez természetesen eszközökre is szükségetek van. Mi a zöldítés eszközigénye és milyen forrásokat sikerült rá szereznetek?

Igen, folyamatosan pályázunk, minden évben rendszeresen és tudatosan tervezünk és minden lehetőséget megragadunk. Segítenek a kerületi pályázatok: pl. Szebb Kispesti Környezetünkért, egészségügyi és tankert pályázatok és a Fogadj Örökbe egy közteret lehetőség, ahol az épület előtti teret telepítjük be bokrokkal. És természetesen az országos pályázatok is: Zöld Óvoda és Örökös Zöld Óvoda cím, az Önkéntes Központ Alapítvány és az MME Madárbarát kert pályázata.
Ezek a lehetőségek segítették az önkéntes munkához szükséges felnőtt és gyerekszerszámok beszerzését a kertgondozáshoz és az őszi levelek gereblyézéséhez, a Környezeti szertár folyamatos fejlesztését. Nagyítókat és távcsőt vásároltunk, mozgásfejlesztő játékokkal és Ayres terápiás eszközökkel gazdagodott a tornaterem. Berendeztük és fejlesztjük a Sószobát és a vizes játékokhoz nagy kagylókat vettünk.

Milyen civil szervezetekkel álltok kapcsolatban és hogyan terjesztitek a tapasztalataitokat, elért eredményeiteket?

A szülőkkel párhuzamos partneri kapcsolatra törekszünk. Nagyon fontosnak tartjuk a tájékoztatást, információáramlást. Az egyes programokhoz a szülők saját ötleteikkel is hozzájárulhatnak, vagy maguk és részt vesznek benne. Az óvoda Alapítványa is fontos szerepet vállal ebben a munkában. Főbb partnereink: a Kispesti Zöld Iroda, a Kispesti Közpark Kht, a Zöld Óvoda Hálózat Egyesület (ZOHE), Kispest.hu, Kispest TV és a Vass Lajos Ökoiskola. Fontos partnerünk volt a Ma és Holnap tematikus lap, ami sajnos két éve megszűnt. Itt volt a ZÖLDIKE rovatunk, amelynek szerkesztője Birszán Zsoltné, Marcsi kolléganőnk volt, rajta kívül több óvónőnk és a kerület más intézményeinek munkatársai is írtak cikkeket a környezettudatos szemlélet terjesztésére és az óvodai gyakorlatok bemutatására. Szerepeltünk a Kispest Rádióban, a Katolikus Rádióban, a Kossuth Rádióban az önkéntes munka rendszeréről nyilatkoztam és a Kontakt Rádió – Oxygén című műsorában is részletesen beszéltünk az óvodások környezeti neveléséről. Tavaly az M1 Híradójában is megjelentünk, amikor a BRFK gyermek programjának a megnyitóján voltunk. Az óvodai életről folyamatosan friss információkat teszünk közzé honlapunkon, az óvodához tartozó Facebook oldalon és a szülőket is egyesítő zárt csoportokban.

Ha egy óvoda most szeretne elindulni ezen az úton, mi mindenre kell felkészülnie? Mit javasolnátok nekik?

Amelyik intézmény szeretne ezen az úton elindulni, először tanulmányozza a díj kritériumrendszerét és az itt bemutatott gyakorlathoz hasonlóan folyamatosan bővítsék a különböző tartalmas és zöld tevékenységek körét. Mindezek mellett a nyitott szem, a továbbképzések is sok újat, jó ötleteket hozhatnak bármely intézet számára. Óvodánk gyakorlatába is rengeteg innovációt hoztunk a sok „zöld” továbbképzésről.

Köszönjük az interjút!

Ezúton is gratulálunk Anikónak, hogy szakmai munkája elismeréseként Kispest önálló településsé nyilvánításának 145. évfordulóján Dicsérő Oklevélben részesítették! Ezt az elismerést azok kapják, akik munkájukkal bizonyították elhivatottságukat, és hozzájárultak Kispest fejlődéséhez.

A Zöld Óvodákhoz kapcsolódva mai feladatlapunk természetesen ovisoknak készült:

Zold_matekfeladatok_ovisoknak27

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!