2018-ban az E.ON Energy Globe Magyarország díjkiosztón a zsűri különdíját a Jövő generációja kategóriában az Európalánta Egyesület „Bábos ökokuckó óvodásoknak” kezdeményezése kapta.

Ez a cím már önmagában elég lenne, hogy felkeltse a figyelmemet. De ahogy az alábbi fotón látod, a díjkiosztón megjelent Mimó és Csipek is, akiket „távolból” már ismertem. Kihasználtam ezt az alkalmat, hogy itt a blogon te is megismerd az egyesület munkáját. Ebben Szűcs Krisztina, az egyesület elnöke és Rácz Tímea projektmenedzser volt a segítségemre.

Ha valaki most megnézi Mimó és Csipek honlapját, rengeteg programot, sokféle környezeti nevelő tevékenységet és ehhez még letölthető segítséget is talál.

De honnan indult ez az egész?

Szűcs Krisztina: Mikor az első kisfiam, Bence egyre nagyobb lett, és egyre nyitottabb a világra, éreztem, hogy igenis igazuk van azoknak, akik azt mondják, a jövő generációjának a kezében van a környezetvédelem. A mi generációnk felismerte, hogy probléma van, látjuk, hogy mit kellene tennünk, de nem mindig adottak a lehetőségeink. Ezzel szemben a gyerekeknek az lesz természetes, amit tőlünk látnak, tőlünk tanulnak. Vagy jelen esetben Mimótól, Csipektől és a barátaiktól.

Rácz Timi: Ebből a családi mesekönyvből mára egy, az óvódáknak kidolgozott komplex környezeti nevelési program fejlődött ki: bábelőadással, kézműves foglalkozással, tudást mélyítő játékokkal, az óvónőknek érzékenyítő előadásokkal és eszközcsomaggal – Bábos ládikó -, hogy legyen mivel tovább vinni a tőlünk kapott gondolatokat, és be tudják építeni az óvodák hétköznapjaiba. Az óvodák és az óvónők nagyon nyitottak voltak, sok visszajelzést kaptunk és sokat hívtak minket vissza. Így elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen formában lehetne bővülni, milyen módon tudnánk még többet adni.

Szűcs Krisztina: Azért ebben a csapatnak is szerepe volt, hiszen ők is mindig újabb és újabb ötletekkel álltak elő. A lényeg, hogy a kereslet és a kínálat hamar egymásra talált. Készült egy újabb mesekönyv, és ahhoz kapcsolódóan egy új bábelőadás is, aztán Mimó és Csipek mellett a többi mesehős is – Potyka, Berka, Cserke, Kupacs, Mityó, Ficak stb. – egyre aktívabb lett, így született meg az Öko-mesekuckó sorozat. Persze nem akartunk a négy fal között maradni, így a Ferenc-hegyi első „Érzékek ösvénye” hamar kinőtte magát és mára öt Meseösvényünk van Budapesten.

Mi volt az első lépés Mimó és Csipek történetében?

Szűcs Krisztina: Mimót és Csipeket a kisfiam kíváncsisága teremtette. Testvéremmel közösen alkottuk meg a történetet és a figurákat. Az első kézzel készült „prototípust” ma is kincsként őrzi a fiam.

Lapozd át a galériát: (All photo by Lili Sziráki)

[easingslider id=”5225″]

Ma már egy teljes élményközpontú környezeti nevelési programotok van. Bemutatjátok ennek a részleteit?

Rácz Timi: Maga az Egyesület is olyan, mint egy család. Mindenkinek megvan a maga helye, szerepe és itt arra is lehetősége van, hogy a saját elképzeléseit megvalósítsa. Azt is mondhatnám, hogy organikusan fejlődünk. Továbbra is nagyon fontos szerepe van a komplex környezeti nevelési programnak, ez a kiinduló pont. De már kisiskolásoknak is készítettünk programot. Az idei évben meghívást kaptunk a Föld Napjához kapcsolódóan a Békásmegyeri Közösségi Házban megrendezett ÖKO7-re. Az általános iskolásokat megszólító egy hetes programon két napon is a Mityó RE-akciócsoport kézműves foglalkozásán vehettek részt a gyerekek. De középiskolásokat is megszólítunk, hiszen a Kötelező Iskolai Szolgálat keretében minket is választhatnak a gimisek.

Szűcs Krisztina: Az idei Föld Napja nagyon sűrűre sikeredett, szinte mindenhol minket akartak. Voltunk a Barabás villában a bábelőadásunkkal, és a város több pontján is tartottunk Öko-Mesekuckó bábos foglalkozást. Ez bizonyítja, hogy jó irányba fejlődünk és hogy milyen nagy kereslet van a tartalmas, minőségi programokra. A Föld Napja hétvégéjén hét helyszínen voltunk, és mindenhol zökkenőmentes volt a jelenlétünk. Vagyis a program jól van felépítve, és önálló műsorelemekként is megállja a helyét. Nagyon sok munka van benne, de a mosolygó, kacagó gyerekek a mi üzemanyagunk.

Rácz Timi: Mert soha nem lehet megállni, de egyelőre úgy néz ki, hogy nem is tudunk. Tele vagyunk ötletekkel. A Meseösvényekhez kapcsolódóan idén egy új mesekönyvvel is jelentkezünk, ami már egy új, frissebb arculattal jelenik meg reményeink és terveink szerint. Valamint a meseösvényekkel is szeretnék kitörni Budapestről, és dolgozunk azon, hol és hogyan lehetne őket adaptálni.

Kattints a képre és nézd meg az egyesület munkáját bemutató filmet:

Milyen anyagokkal tudjátok segíteni az érdeklődőket?

Szűcs Krisztina: A honlapunk a www.mimoescsipek.hu oldal sok család számára kínál értékes programot és otthon is használható eszközt, ötletet, játékot. Mesekönyveink és foglalkoztatófüzeteink nem csak a honlapon, hanem könyvesboltokban (Pagony, Keddshop) és öko-boltokban (Zöldbolt) is megtalálhatók.  Az idei évben sajnos nem futotta nagyobb honlap-fejlesztésre, de átalakítottuk a honlap szerkezetét. Könnyebb eligazodást biztosítunk a látogatóknak. Fontos, hogy a felhasználók minél gyorsabban találják meg a keresett információt. Emellett az is alapvető cél számunkra, hogy a honlap mindenkinek megadja a lehetőséget a mesekönyv elolvasására, a meseösvény bejárására, újrahasznos kézműves ötletekre, valamint játékokra is. Számos anyuka csatlakozott hozzánk önkéntesként, így arra is lehetőséget adunk, hogy a játékra nyitott közösség rendezvényeinken is kipróbálhassa magát Mimó és Csipek csapatában.

Hol találkozhatunk a bábfigurákkal és az egyesület képviselőivel legközelebb?

Rácz Timi: Nyár elején volt pár fellépésünk Budapesten és vidéken is, de nyáron mi is elmegyünk egy kicsit pihenni. Viszont augusztusban idén is lesz tábor, így aki szeretne egy teljes hetet együtt tölteni Mimóval és Csipekkel, az megteheti. Itt lehet jelentkezni.

Számíthatunk valami újdonságra is Mimótól és Csipektől a jövőben?

Szűcs Krisztina: Ősszel egy új mesekönyvvel fogunk jelentkezni, mert nem tudunk leállni. Szóval nem is lesz annyira pihenős ez a nyár. 🙂

Természetesen Mimó és Csipek is szerel a legújabb ovis feladatlapon. Kattints a képre és nyomtasd ki:

Zold_matek_feladat_ovisoknak43

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!