Egy érdekes, új tanulmány jelent meg a Journal of Environmental Psychology folyóiratban arról, hogyan hat a természettel való találkozás az ember környezettudatos gondolkodására.

A kutatók diákok viselkedését vizsgálták ebben a tanulmányban. A kutatás első szakaszában a tanulók egy csoportjának szép természetfilmet játszottak le, míg másik csoportjuk New York városi építészetéről nézett meg egy filmet. A film után minden résztvevő egy fenntartható fejlődésről szóló társasjátékot játszott. A játék lényege: a játékosoknak a halászatból van jövedelmük és a számítógép által szimulált többi halásszal kell együttműködve dolgozniuk. A természet korlátait figyelembe kell venniük a profitgyűjtés közben, mert a túlhalászás saját megélhetésüket is megakadályozza.

A vizsgálat megállapítása szerint azok a diákok, akik a természetről szóló filmet nézték, sokkal jobban szemük előtt tartották a természet korlátait a játékban. A túlhalászás okozta kihalás jóval nagyobb arányban jelent meg azoknál a csoportoknál, akik az épített környezetről szóló filmet látták.

A tanulmány második szakaszában olyan filmeket mutattak a tanulóknak, amikben a természet romboló hatását láthatták. Ugyanígy az épített környezetről szóló film is pl. régi romos épületeket mutatott. A tanulmány szerint ebben az esetben is ugyanaz a hatás érvényesült: a környezetről szóló filmet nézők itt is jóval érzékenyebbek és kooperatívabbak voltak a játékban.

Ezek alapján a tanulmány következtetése szerint a fenntarthatóságra való fogékonyság nem függ attól, hogy pozitív vagy negatív jeleneteket látnak a filmekben, de egyértelműen pozitív hatással van viselkedésünkre, ha magáról a természetről szerzünk tapasztalatot, arról látunk filmet. Ezt az eredményt igen hatékonyan alkalmazhatjuk a környezettudatos nevelésben: a gazdasági és politikai érvelések helyett előtérbe kell helyezni a természet-alapú üzeneteket.

A tanulmány mérhető eredményekről számolt be a természeti filmek hatásáról. Nem nehéz tovább gondolnunk, milyen nagy hatása lehet annak, ha ugyanezek a diákok kimennek a természetbe és valós élményeket gyűjtenek.

A szöveghez kapcsolódó matek feladatlap 7. osztályosoknak készült:

Zold_matek_feladatok_7osztaly12

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!