eder_andreaAz STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkáját a 2015-ös Ozone Zöld Díj átadón ismertük meg, ahol a KKV kategória 1. helyezettje lett a cég. Azóta Facebook oldalunkon mi is ajánlottuk egy-két újabb zöld rendezvényüket (pl. Szépen a szemétről kiállítás). Most Éder Andreát, a cég kommunikációs és ügyfélkapcsolati osztályvezetőjét kerestem meg, hogy mutassa be nekünk, hogyan fejlődik a szemléletformáló zöld kommunikáció Sopronban.

Mióta tekinti a vállalat küldetésének a környezettudatos szemlélet terjesztését és a környezeti nevelést?

Az STKH kb. 10 éve tudatosan, rendszeresen foglalkozik a környezeti szemléletformálással. Az első rendezvényünk az Új Utca volt, ahol kezdetben a körülöttünk már bevezetett környezettudatos megoldásokat mutattuk be, pár éve viszont már csak a modern hulladékgazdálkodással foglalkoztunk. Így egy vidám Kukafesztivállá, családi programsorrá nőtte ki magát a rendezvény. A következő dobásunk a Zöld Állomás környezetbarát üzlet megnyitása volt, ahol tanúbizonyságot tehetünk a környezeti elkötelezettségünk mellett. Példát mutatunk és megoldásokat kínálunk a környezetbarát tisztítószerek, kozmetikumok, háztartási hulladékgyűjtő-edények területén. Iskolai, óvodai programok, az üzlet előtt ökopiac, Zöld Mindentudás Egyeteme, megjelenés a VOLT fesztiválon, sorolni is nehéz, mi mindet csináltunk már az elmúlt években.

Milyen megoldásokkal ösztönzitek az embereket környezettudatosságra?

Például, többször is meghirdettünk már alkotói pályázatokat. Először csak a szűk környezetünk részére: pályázatot írtunk ki kukák dekorálására, újrahasznosított játékok készítésére, környezetbarát embléma tervezésére, aztán 2014-ben megjelent az első nemzetközi pályázatunk Too Much Waste címmel. Több mint 400 alkotás érkezett, jobbnál jobb karikatúrák. Tavaly a nemzetközi pályázatunk egy komoly hulladékos problémára reflektált: Reduce It! címmel tettük közzé. 600-nál is több grafikus, reklámgrafikus, karikaturista küldte el az alkotását. Cégünk a szemléletformáló kommunikáció erősítéséhez tudta használni a grafikákat.

Melyek a legsikeresebb kezdeményezések?

A háromnapos Új Utca a soproni belvárosban, a nemzetközi pályázatok és a Zöld Állomás környezetbarát termékek boltja a legeredményesebb. De nagy sikere van az elhasznált kukákból fabrikált bútorokkal és más kukás relikviákkal berendezett Ügyfélszolgálati Irodánknak is.

Bringázz éjjel! Városkerülő élmény kerékpározás

Milyen eredményekre a legbüszkébb a vállalat?

Az utóbbi pár évben rengeteg elismerést kaptunk. 2013-ban: CSR Környezettudatos Vállalatirányítás Különdíj és CSR Hungary Felelős KKV Különdíj, 2014-ben OHÜ A hulladékgazdálkodásért – Innováció kategória és Delfin-díj – a környezeti szemléletformálásért, 2015-ben CSR Best Practice – MPRSz, Példaértékű CSR gyakorlat és a már említett Ozone Zöld Díj – KKV 1. helyezés. Idén pedig A Holnap Városáért 2015. Díj – Zöld Városért kategória díjazottja lett a vállalat.

Az év eleje óta egyre rosszabb híreket hallunk a hulladékgazdálkodás területéről. Az STKH Kft. ebben a változó környezetben is folytatni tudja ezt a szemléletformáló tevékenységét?

Épp egy szervezeti átrendeződés közepén vagyunk, ezért a jövőnk bizonytalan. Nagyon bízom benne, hogy lesz lehetőségünk a továbbiakban is aktívan részt vállalni a szemléletformálásban és a korrekt hulladékgazdálkodási tájékoztatásban.

Milyen megoldást találtál erre a helyzetre? Milyen formában tudod folytatni a környezettudatos szemlélet terjesztését?

Az eddig megszerzett kommunikációs tapasztalatokat, hulladékgazdálkodási szakmai ismereteket és a segítő, támogató közösséget megbecsüljük és egy új szervezeti formában indulunk el. Zöldbicikli Produkció név alatt hívtuk életre a szemléletformálásban elkötelezett szakembereket összefogó programrendszert.

Melyek voltak az új szervezet első zöld eseményei?

Egy csodálatos és elgondolkodtató anyagot állítottunk össze a korábbi években meghirdetett nemzetközi karikatúra és reklámgrafikai pályázataink legütősebb képeiből. A kiállítás címe Szépen a szemétről, melyet már bemutathattunk pl. a PR Akadémia kísérőrendezvényként is.

Milyen terveitek vannak a közeljövőre?

Szeretnénk a zöld eszmeiségre fogékony cégek szemléletformáló projektjeiben részt venni, hiszen a társadalmi szerepvállalás és a valódi környezetbarát megoldások mindegyikünk jövőjét befolyásolhatják. Nekünk pedig nagy gyakorlatunk van abban, hogy a környezeti célokat és a meglévő, vagy kialakítható lehetőségeket fedésbe hozzuk.

Tudják-e a Sopron közelében élők bármivel támogatni a tevékenységeteket?

A csapatban mindenkinek helye van, aki szeret tenni a közvetlen környezete épségéért. egészségéért. Ötletek megvalósításához mi is szívesen adjuk a tudásunkat, de mi is örömmel vesszük, ha segítséget kapunk pl. grafikai tervezésben, programkoordinálásban, információs technikákban.

Honnan szerezhetünk információt rólatok?

Még épül-szépül a honlapunk: www.zoldbicikli.hu, de már sok jellemző információ megtalálható az oldalon.

Köszönjük az interjút! Sok sikert a Zöldbicikli Produkciónak!

Ezen a héten az ovisok gyakorolhatnak egy új feladatlappal:

Zold_matek_feladatok_ovisoknak30

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!