Hosszú idő után 20 évvel ezelőtt, 1997-ben a Pilisben költött újra hazánkban, a Pilisben vándorsólyom. Erre emlékezve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a világ leggyorsabb madarát, a vándorsólymot választotta 2018 év madarának.

Hallgasd meg a hangját:

Ez a nagytestű sólyom a múlt században tűnt el hazánkból fészkelőfajként. Ennek eredményeként állományunk a ’60-as években összeomlott. Ezért számított nagy eredménynek az újbóli fészkelés. Az elmúlt 20 évben már a hazai állomány is folyamatosan növekszik, 2017-ben már 40 sikeresen fészkelő párt figyeltek meg hazánkban.

Régen solymászmadárként használták, a középkor után a 20. században újjáéledt ez a tevékenység, így a madár jelentősége is megnőtt.

A faj veszélybe került, mert

  • régebben a fészkeket kifosztották, hogy a fiókákat kicsempésszék az országból,
  • de ennél nagyobb kárt okozott a mára már betiltott DDT (rovarirtószer) mérgezés.
  • Hazánkban a szigeteletlen oszlopokon történő áramütés jelenti a legnagyobb veszélyt rájuk.

Szívesen megtelepszik a költésre alkalmas sziklafalakon, más nagyobb madarak fán épült fészkeiben. Igen gyakran költözik be a nagyvárosok belső kerületeinek felhőkarcolóira, magas épületeire is.

Ragadozómadár,  igazi repülő vadász. A kis énekesmadaraktól kezdve akár a gém méretű madarakat is elejti. Vadászat közben zsákmányát a magasból célozza meg, rendkívül gyorsan, zuhanórepülésben üldözve ejti el. Ilyenkor akár a 320 km/h-s sebességet is eléri.

Nézd csak, milyen közelről a zuhanórepülés és a vadászat:

Szerencsére ez a faj szinte a világ minden táján megtalálható. Óriási elterjedési területe miatt mintegy 100.000 – 500.000 egyedre becsülik a teljes állományt, így természetvédelmi helyzete világszerte stabilnak tekinthető.

A legújabb feladatlap is a vándorsólyomról készült az 5. osztályosoknak. Kattints a képre és nyomtasd ki:

Zold_matek_feladatok_5osztaly27

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!