Az idei Föld Napjára (április 22.) nagyon érdekes és hasznos ajándékkal készült az APPLiA Magyarország Egyesülés. Megújult Forgó Morgó, a pazarlásunk miatt zsörtölődő villanyóra-figura weboldala.

Az új honlapot kipróbáltuk, és nagyon tetszett, amit ott találtunk. Ebből az alkalomból kerestük fel Mészáros Fannit, a szervezet cégvezetőjét, hogy meséljen erről az oldalról és a hozzá kapcsolódó környezettudatos szemléletet formáló tevékenységről.

Emlékszel arra, mikor találkoztál először Forgó Morgóval?

Bennem a „Jöjjön Valaki, szökik az energia!” felkiáltás és dalocska maradt meg igazán a 80-as évekből és a gyerekkori reklámokból, nem annyira maga Forgó Morgó figurája. Nagyon sokat kutattunk annak idején, 2006-ban, amikor felmerült az ötlet, hogy mi lenne, ha Forgó Morgót újra életre hívnánk, de valójában nagyon kevés információt sikerült fellelni. A régi filmeket azóta sem találtuk meg sehol. Mindössze Walaki reklámját.

Mikor és hogyan került újra a figyelem középpontjába ez a figura?

2006-ban a nemzetközi szervezetünk meghirdette a Time to go! nevű kampányt, amelyet magyarra úgy fordíthatnánk, hogy Ideje cserélni, vagyis ideje a régi, energiafaló gépeknek menniük! Ekkor felmérték, hogy Európa-szerte milyen sok öreg háztartási nagygép van az otthonokban, és ezek mennyi villamos energiát fogyasztanak, mennyit lehetne megtakarítani azzal, ha minden gépet energiatakarékosra cserélnénk. Az egyes tagállami – akkor még CECED – szervezetek pályázhattak a központi szervezethez anyagi támogatásért, ha egy jó kampánytervet sikerült kidolgozni. Természetesen mi sem voltunk restek, az akkor még CECED Magyarország, ma már APPLiA Magyarország Egyesülés volt az első olyan tagállami iparági szervezet, mely tervet kovácsolt, és a támogatást is elnyerte. Akkor Bolváry Gellért, az Indesit Company Magyarország Kft. akkori ügyvezetője volt az APPLiA Magyarország soros igazgatója, az ő ötlete volt, hogy vegyük elő Forgó Morgót és legyen ő a kampányunk központi figurája. Nos, így született újjá Forgó Morgó, aki a 2006-os őszi Autómentes Napon debütált az Andrássy úton, a hűtőgépes kampányunk nyitó rendezvényén.

Hogyan fejlődött, szélesedett Forgó Morgó szemléletformáló tevékenysége?

Hú, hát erről – szerencsére – órákat tudnék mesélni, mert számtalan eseményen szerepelt már Forgó Morgó az elmúlt 12 évben. De hogy kicsit próbáljak egyszerűsíteni, tulajdonképpen 3 fő korszak emelhető ki: az első a 2006 – 2009-es időszak. Nevezzük ezt „csobbanásnak”. Ekkor az ELECTRO-COORD Magyarország Közhasznú Kft-vel (ECM) együtt négy kampánysorozatot folytattunk: 2006-ban a hűtős, 2007-ben a mosógépes és a tűzhelyes, és 2008-ban pedig a porszívós kampányt. Sok-sok eleme volt ezeknek a kampányoknak: voltak csereakciók, rajzpályázat, tévéreklámok, de talán a legsikeresebb a Keressük Magyarország legöregebb még működő készülékét! játék volt.

Ezekért a kampányokért 2009-ben elnyertük a nemzeti Energy Globe díjat.

A kampányok mondanivalója kettős volt. Egyrészt az energiahatékonyság: bemutattunk, hogy milyen magas a régi gépek aránya hazánkban, másrészt pedig az elektronikai hulladékok visszagyűjtése (ezt a feladatot koordinálta a gyártók megbízásából az ECM), hiszen a régi gépek cseréje esetén e-hulladék keletkezik, s ezek visszagyűjtése és környezetbarát kezelése még eléggé gyerekcipőben járt akkortájt Magyarországon. 2009-ben aztán megjelent az első szén-dioxid tanulmányunk is, amelyben már azt is kiszámoltuk, hogy mennyi CO2-kibocsájtás-csökkentést tudnánk elérni, ha minden öreg gépet takarékosra cserélnének a hazai háztartások.

Aztán a második korszak a nehézségek és a válság korszaka volt, 2010-től kezdődően. Ekkor jóval korlátozottabb kommunikációs költségvetésből kellett gazdálkodnunk, így a korábbi nagy kampánysorozatokra már nem kerülhetett sor. Bár a Legyen zöldebb E-világunk! kampány keretében még eljutottunk Szegedre és Pécsre, a többi tervezett helyszínre más sajnos nem.

Én személy szerint nagyon sajnáltam volna, ha Forgó Morgót – csak egy időre is – fel kell ültetnünk a polcra, ezért azon gondolkoztam, mi az, amit én magam is meg tudnék tenni, hogy erre ne kerüljön sor. Így indult 2012-ben a Forgó Morgó hírlevél, majd 2013-tól az óvodai, iskolai előadások, vetélkedők és egyéb rendezvények időszaka. Gondoltam, ha nincs lehetőség Forgó Morgóhoz egy-egy nagy rendezvényre meghívni a gyerekeket, akkor majd viszem én Forgó Morgót hozzájuk! Na, ezt hívom most már így utólag „mélyvíznek”, mert akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen kihívásokat rejteget a pedagógusi pálya, amibe ily módon egy picikét én is belekóstolhattam.

Az ovisoktól a 8. osztályosokig minden korosztályhoz hívtak az elmúlt években: tartottam különböző korú gyerekeknek előadásokat nyári sporttáborokban, meséltem Forgó Morgóról ovisoknak, voltak vetélkedők felsősöknek, 3 tanórából álló programsorozat negyedikeseknek, és volt olyan is, ahol az iskola összes osztályának, 1-8. évfolyamig, kérték, hogy tartsak kreatív, vetélkedővel egybekötött előadást. (Talán ez volt a legnagyobb kihívás: több mint 150 gyerek egyszerre, és cél, hogy az elsős is megértse, de a nyolcadikos se unatkozzon…)

[easingslider id=”5075″]

De akármennyire is mélyvíz volt számomra ez a korszak, az indulás a gyerekek környezettudatosságra nevelésének útján, annyira beleszerettem ebbe a tevékenységbe, hogy ma már kifejezetten küldetéstudatomnak érzem, hogy a fiatal generációt a környezettudatosságra ösztönözzem. Forgó Morgó persze ebben óriási segítség a számomra. Kicsit néha már az az érzésem, hogy valamiféle varázserővel is bír, mert a gyerekeket hihetetlen módon meg tudja fogni ez a kis villanyóra-figura.

Egyébként a mai napig mindenhova elmegyek, ahova hívnak, és igyekszem mindig az aktuális közönséghez igazodva új programot kidolgozni, vagy a már bevált, sikereseket továbbfejleszteni.

Amellett, hogy a gyerekeket tanítgatod, ha jól tudom, te magad is tanultál sokat az utóbbi időszakban…

Igen, ez is igaz. Egyrészt a gyerekektől is mindig tanulok valamit, másrészt ezek az előadások rádöbbentettek arra, hogy vannak hiányosságaim. Ezért is iratkoztam be 2014-ben a Szegedi Tudományegyetem Környezettan szakára. Ugyanis jogász-közgazdászként úgy éreztem, hogy nem tudok eleget természettudományos szempontból, és így nem lehetek hiteles a gyerekek előtt. A tavaly megszerzett alkalmazott környezetkutató diplomámat és az egyetemen kapott tudásomat igyekeztem már menet közben is a Forgó Morgó programokba beépíteni.

Képes Forgó Morgó haladni a korral?

Igen, szóval, hogy elérkezzünk a harmadik korszakhoz… Nevezhetjük ezt a „Hullámok hátán” korszaknak is. A korábbi évek hírleveleiben megjelentek meséim is, ezzel is igyekeztem színesíteni a tartalmat, s a mesékből 2015-re összeállt egy egész mesekönyv: ez lett a Forgó Morgó a tengeren. 2015-ben meghirdettünk egy rajzpályázatot, melyben arra kértük a gyerekeket, hogy készítsenek illusztrációkat a mesékhez. Így a könyvecskét összesen 55 csodálatos gyerekrajz díszíti.

Aztán 2016-ban színre lépett Forgó Morgó testvére, Körforgó Morgó, aki a körforgásos gazdaság megteremtésén munkálkodik. A 2016-17-es tanévben arra kértük a gyerekeket, hogy rajzolják meg, mit is jelent a körforgásos gazdaság. Ez persze nem könnyű feladat, így arra gondoltam, miért is ne segíthetné őket ebben egy újabb mese, Körforgó Morgó története. Az újabb rajzpályázat legjobb alkotásaiból puzzlek készültek, és egy óriás puzzle is.

[easingslider id=”5083″]

És persze az újabb mesekönyvet is a gyerekek alkotásai díszítik.

Nemrég pedig egy YouTube csatorna pályázatot is meghirdettetek…

Így van! Az idei tanévben úgy gondoltuk, hogy szeretnénk most leginkább a felsős korosztályt megszólítani. Bár a rajzpályázatokon is indulhattak felsősök, és szép számmal érkeztek is alkotások, azt tudom – egy 15 éves kamasz fiú édesanyjaként –, hogy ezt a korosztályt már kevésbé motiválja Forgó Morgó személye. Így jött az ötlet, hogy azzal szólítsuk meg őket, amiben ők igazán jók: a YouTube világával. A készülő új Forgó Morgó weboldalra ugyanis terveztem egy YouTube csatornát, és úgy voltam vele, miért ne készíthetnék el a gyerekek maguk rá az első kisfilmeket? A pályázatra összesen 6 kisfilm érkezett, plusz egy ajándék, melyet egy elsős osztály készített. Ők ugyanis úgy gondolták, hogy akkor is szívesen készítenek egy kisfilmet, ha most nem nekik szól a pályázat, és nem vehetnek részt a díjakért a versenyben.

Kattints a képre és nézd meg Ozone Network Revolúció című magazinjának beszámolóját:

És elérkeztünk a mai modern Forgó Morgó weboldalhoz. Megmutatod, hogyan tudják a beszélgetést olvasó szülők és pedagógusok felhasználni az oldal anyagait a környezeti nevelés során?

Persze, a legnagyobb örömmel! Nagyon büszke vagyok erre a honlapra, szerintem remekül sikerült! A honlapnak van egy gyerekeknek, fiataloknak szóló oldala, ez a nyitó oldal. Jó sok játékot tettünk fel ide, van memóriajáték, kvíz, összetartozó párok játék, színezők, és a régi Forgó Morgó honlap kedvelt energiaházát is megtartottuk. A megjelent mesekönyveink – magyar és angol nyelven is – elérhetőek a Mesekönyv menüpont alatt. Valamint Forgó Morgó foglalkoztató füzete, melyben a meséken túl – azokhoz kapcsolódó – feladatok és játékok is találhatók.

Tudom, hogy ma a gyerekek többsége kevésbé szeret olvasni, de arra gondolva, hogy az iskolában azért kapnak környezetvédelmi tárgyú feladatokat (pl. prezentáció, plakát, stb.), szerettem volna ehhez nekik egy kis szakmai segítséget, muníciót összeállítani. Ezeket az Érdekességek és a Forgó Morgó suli menüpontok tartalmazzák.

A felnőtteknek szóló oldalon kifejezetten a szülőknek és a pedagógusoknak szóló hasznos információkat gyűjtöttük össze.

Jaj, és el ne felejtsem a legfontosabbat! A nyitó oldalon van egy menüpont, az Ide semmiképpen ne kattints! pont, nos, ez a tiltott ikon! Ide nem szabad kattintani!

Van ebben a hatalmas munkában segítséged?

Igen! Szeretném, ha mindenki tudná, hogy mindez a sok szuper dolog, a kampányok, a pályázatok, Forgó Morgó nem jöhetett volna létre és nem létezne, ha a hazai gyártóink vezetői, képviselői ne éreznék maguk is fontosnak a környezetvédelmi tudatformálást, és nem támogatnák személyesen és cégeikkel anyagilag is az elképzeléseink megvalósítását. Mi egy csapat vagyunk, csapatban dolgozunk! Kollégáimnak jómagam is köszönettel tartozom, hogy támogatják az elképzeléseimet, az ötleteimet. És fontosnak tartom még kiemelni: bár úgy alakult, hogy most már az útjaink különváltak, de Forgó Morgó első 10 évében a csapat tagjai voltak az ECM és a Konkam Stúdió kollégái is. Nekik is köszönettel tartozom a sikerekért, és hogy együtt dolgozhattunk!

Természetesen Forgó Morgó sem hiányozhat a Zöld Matek feladatokról. A legújabb feladatlap ovisoknak készült. Kattints a képre és már nyomtathatod is!

Zold_matek_feladatok_ovisok41

Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!