Ezen a télen még várat magára a nagy hó és a tartós hideg. Kertünk madarainak azonban így is segítségre van szükségük a téli időszakban. A tapasztalt gondoskodók már novemberben elkezdték a madarak etetését, amit egészen addig kell folytatni, amíg a tartós fagyok megszűnnek. Ez akár elhúzódhat április közepéig is.

A madarak gyorsan hozzászoknak a felfedezett etetőkhöz és számítanak a korábban tapasztalt kínálatra. Akár évről évre visszajárnak a kedvelt helyekre. Ezért kell folyamatosan, a megszokott időközönként feltölteni az etetőket a téli hónapok alatt.

Ma már a kertészetekben és áruházakban is kaphatunk előre csomagolt madáreleséget, de akár magunk is készíthetünk ilyeneket.

A fő táplálékok:

  • Olajos magvak, ezek keverékei. Az apró, fekete napraforgómag a kedvencük. Fontos, hogy ez natúr (nem sózott, nem pirított) állapotban kerüljön az etetőbe! Kiegészítésként adható natúr köles, dió, mogyoró, földimogyoró és egyéb magvak is.
  • Állati zsiradék: nem sózott szalonna, faggyú és a boltokban kapható cinkegolyó is jó megoldás.
  • Gyümölcs: elsősorban almát érdemes kitenni az etetőkbe vagy a fa ágaira felszúrni. A legtöbb madár szívesen fogyasztja.

Az etető fontos kiegészítője az itató. A fagyos időszakban a madaraknak folyékony vízre is szükségük van. Ennek a célnak tökéletesen megfelel egy egyszerű műanyag virágalátét. Fontos, hogy az itatót rendszeresen jégtelenítsük és töltsük fel!

A madáretetéssel kapcsolatos minden hasznos információ megtalálható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján. Az egyesület a Madárbarát kert programmal szeretné ösztönözni az embereket, szervezeteket a madarak gondozására.

A bejegyzéshez kapcsolódó feladatlap ovisoknak készült:

Zold_matek_feladatlap_ovisoknak7
Ha szeretnéd letölteni a feladatlapok megoldását, csatlakozz a Zöld Matek Közösséghez.
Feliratkozás után a megoldásokon felül további AJÁNDÉK FELADATLAPOK is várnak rád!